Black Friday 2014: A Microsoft bejelentette, hogy jön a Windows 10

Kedden a Microsoft bejelentette, hogy a következő operációs rendszer a Windows 10 nevet fogja viselni. A cég szerint ez egy akkora újdonságot jelent, hogy ki is hagynak amiatt egy verziószámot. Vélemények szerint a Windows 10 olyan, mintha a Windows 7-est és a Windows 8-at összekeverték volna.

Ez az új operációs rendszer mindenen fog futni, amit csak kiadott a Microsoft: okostelefonoktól PC-ig és játékkonzolokig. Ez azt jelenti, hogy a készülékeken futó Windowsok egyaránt képesek lesznek ugyanazokat az applikációkat lefuttatni, de hagyományos szoftverek esetén nem lesz közöttük ilyen átjárhatóság.

Visszatér a Start menü, ami a Windows 8-ban eltűnt, mivel a cég elismerte a hibát, mert észlelte, hogy a legtöbb korábbi verziójú felhasználónak nem tetszett ez a megoldás. És némi fejlesztéssel a Start menü újra megjelenik a Windows 10-ben.

A Microsoft Windows 10 csak jövőben lesz kiadva, mivel a cég még áprilisi konferenciáján tervez újdonságokat bejelenteni róla, és így az év közepe táján fog megérkezni a végleges verzió. Arról nem lehet tudni, hogy azok, akik fizettek a Windows 8-ért ingyen hozzájuthatnak-e ehhez a verzióhoz. De majd minden kiderül a tervezett áprilisi konferencián.

A fenti írás alapjául a origo.hu/techbazis/20140930-a-windows-8-utan-rogton-a-windows-10-jon.html cikke szolgált.
Fotó: origo.hu/techbazis/20140930-a-windows-8-utan-rogton-a-windows-10-jon.html

Black Friday 2014

httpv://www.youtube.com/watch?v=84NI5fjTfpQ